Cartea junglei/A dzsungel könyve. Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Liviu Rebreanu Társulat

Miközben a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Liviu Rebreanu Társulatának A dzsungel könyve című előadását néztem, Jivens O. Breewenses nagyvárosi szubkultúrákat vizsgáló természetfilm-sorozata jutott eszembe, de sok egyéb is. Például az, hogy miként lehet egy alapvetően nyelvi humorból építkező, mára legendássá vált magyar musical szövegkönyvét román nyelvre átültetni? Mi lesz a fordítás folyamatában Geszti Péter túlburjánzó nyelvi poénjaival és (kín) rímeivel? Hogyan lehet egyáltalán lefordítani az egy majomban őrölünk, a pofonofon vagy a Dzsé Téká (Dzsungel Törvénykönyv) szóvicceket? (Elnézést kérek, ha valakinek fáj a felidézésük.) A marosvásárhelyi román társulat erre vállalkozott. Romániában első alkalommal 2017. október 7-én mutatták be román nyelven (és magyar felirattal) a Békés Pál-Geszti Péter-Dés László által jegyzett zeneművet, Sándor László fordításában.

Az előadásban a lefordíthatatlan szójátékok természetüknél fogva azok is maradtak, de ez nem keltett bennem semmilyen hiányérzetet. Sőt. A szöveg letisztultabbá, közérthetőbbé vált, ugyanakkor a román nyelv másfajta zeneiséggel töltötte fel a szavakat. A slágerré koptatott, sokszor dúdolt szavak a fordítás, átköltés különös metamorfózisában újfajta drámaisággal telítődtek.

De nemcsak a szavak változnak át ebben az előadásban. Maugli története is kilép a megszokott keretből: a dzsungel olykor városi betondzsungellé válik. A Kegyelet Egylet keselyűi (Csil, segédje, Csila és társaik) görkorcsolyákon cikáznak ide-oda, Ká pedig hoverboardon (légdeszkán) siklik a majmócák közé.

Oana Leahu rendezése az eredeti forgatókönyvet követve abból az alaphelyzetből indul ki, hogy az emberi fejlődés az evolúció törzsi szintjén megrekedt. A közösség, amelyikből Maugli kiszakad és amelyikbe később visszatér, a természeti népek egyszerű, természetközeli életét éli. Ezzel szemben az antropomorfizált állatok – a dzsungel kegyetlen, de az emberi törvényeknél jóval igazságosabb szabályai mentén szervezik életüket. A Dzsungel Törvénye mindenek fölött áll, szabályoz és irányít. Csak a majmok nem tisztelik a szabályokat, ezért meg is veti őket a dzsungel népe. Ha kasztrendszerben gondolkodnánk, ők ennek a társadalmi rendszernek a páriái: senkit nem tisztelnek, és senki sem tiszteli őket. A létezés következő szintjén, akárcsak a hinduizmusban, a harcosok (Akela és a farkasok népe, Sir Kán, Bagira, Balu) állnak. A legmagasabb és legnagyobb tiszteletnek örvendő kaszthoz pedig azok az állatok tartoznak, akik az élet és a halál misztériumát a leginkább ismerik (Ká, a kígyó, Csil, a keselyű). Az indiai kasztrendszerben ők lehetnének a papok, de megjelenésükben leginkább a kilencvenes évek deszkásait idézik. Ők a nagyváros, a betondzsungel lakói. Elődeikkel ellentétben már nem csak a gravitáció és képességeik szélső határait keresik. A mostani, megváltozott igényekhez alkalmazkodva egy ennél sokkal fontosabb, szertartásmesteri feladatot töltenek be: a tabusított halál szertartásait végzik el. Csil rózsaszín lufikat ereget a halott lelkek emlékére, eszembe juttatva azt, hogy a görög-keleti vallásban mennyire fontos annak a helynek a megjelölése, ahol a lélek elhagyja az ember testét (ezért találkozhatunk sok kereszttel utak mentén), majd építkezési áruházakból ismert bevásárlókocsin elszállítja a frissen eltávozottat. Banális felismerés: az új, hétköznapi szertartásaink – születésnap, temetés és bevásárlás – kellékei mindig ugyanazok, csak esetenként funkciót váltanak.

Két világ, két szemléletmód jelenik meg: egy paradicsomi, naiv, emberarcú ősállapot, és egy mai, tudásalapú, technicizált és arctalan modern kor. Az ember, Maugli és a törzs tagjai által bejárt, belakott dzsungel madárcsicsergéstől hangos, sok zöld textil és videoprojektorral vetített zöld növényzet teszi meleggé és otthonossá. Egy átlátszó, ködfátyolként leengedett függöny határolja, burkolja s védi ezt a teret. Az otthon, a csapathoz, közösséghez tartozás tere ez. Ha valaki a csapatból vagy a falkából kiszorul, ez előtt a függöny előtt áll. A közösségből kivetettek senkiföldje ez. Betonszürke és kopár vidék, akárcsak az állatok közösségi terei. Kövekkel, romokkal, gördeszka pályával jelölt steril játéktér. A kivetítőn csak a Hold jelenik meg többször, hangsúlyos módon: a holdfázisok az életerő apadását és dagályát, bőségét jelzik: a farkasgyűlés teleholdja Akela halálakor sarlóvá zsugorodik, a tigris éjszakáján narancsvörös szuperholdként izzik. A állatok sivár életterét színpompás megjelenésük ellenpontozza. A legtökéletesebb álcát a dzsungellakók között a betondzsungel lakói viselik. Csil arcát smink és sárga csőr takarja, piros-fekete-fehér, tollszerű, rongyosra vágott textíliákat visel szárnyként. Ká impozáns méretű, zöld-lila kobrafejdíszt hord, pompás kígyótestét uszályként elegánsan maga után húzva. Impozáns a belépője is: hipnotikus spirál örvény vetül rá, majd előlép, hogy a majmócákat kővé változtassa. A többi állat jelmeze csak jelzésértékű, olykor banális, a mimikri csak részleges, a megjelenésük emberi. Balu (Luchian Pantea) ballagó diákok fejdíszét viseli, Bagira (Elena Purea) nőies, testre simuló fekete dresszet, Akela (Ciugulitu Csaba) és társai szőrmét, fekete-fehér sminket, a majmok barna dresszet, vörös szőrmesapkát. Sir Kán (Costin Găvază) tigrismintás nagykabátot hord, mint egy harlemi rapper, pompás díszkíséretét két vihogó hiénalány képezi. Oana Leahu olvasatában ők eszelik ki, hogyan döntse meg Sir Kán Akela uralmát. Nagyon „állati” a szavakat kísérő, aláfestő sziszegés, vonyítás, morgás, vijjogás és makogás, új nyelvi dimenziókat, nyelvi közeget teremt.

Ká szerepe nemcsak Rareș Budileanu kiemelkedő alakítása miatt jelentős, hanem azért is, mert ő mindkét fajta – ember és állat által lakott – dzsungelbe bejáratos, minden teret belakik. Nemtelen, hideg és számító hüllő, aki most, ebben az előadásban, közönyével kísért. Az előadás záróképében Tuna és Maugli idilli összeborulásakor, egy almával a kezében kényszeredetten beáll az ősi tablóba, hogy csakazértse érjük be egy musical végéhez kötelező módon csatolt hepienddel.

Az előadás az eredeti szövegkönyv lehetőségeinek hiányában a látványra, a látványosan megkoreografált, csoportos táncjelenetekre, a szereplők minél komplexebb és sok jelentést hordozó megformálására helyezte a hangsúlyt (Ká, Bagira, Akela, Sir Kán és Csil az előadás mozgatórugói). A rendezésnek sikerült korszerű és sokrétegű értelmezést adnia egy már-már kanonizált előadásnak, anélkül, hogy annak szórakoztató, a gyerekek számára (is) élvezhető, érthető musical-formáját elvetette volna. Így az előadás tartalmas szórakozáson túlmutató színházi élményt tud nyújtani felnőtt és gyerek számára egyaránt.

---

Cartea junglei/A dzsungel könyve. A bemutató időpontja: 2017. október 7. Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Liviu Rebreanu Társulat. Rendező: Oana Leahu. Szerző: Dés László, Geszti Péter, Békés Pál. Fordította: Sándor László. Díszlet- és jelmeztervező: Rodicha Arghir. Videó design: Lucian Matei. Light design: Daniel Klinger. Koreográfia: Cristina Iușan és Ruszuly Ervin. Szereplők: Radu Banciu, Csaba Ciugulitu, Elena Purea, Costin Găvază, Mihai Crăciun, Rareș Budilieanu, Georgiana Ghergu, Ion Vântu, Cristina Holtzli.

---