A múlt évi igen vitatott, hogy ne mondjam, botrányos döntése után idén a Svéd Akadémia közönségbiztosabb vizekre evezett. De az is lehet, hogy kimerült a gitáros poéták készlete. Az akadémia titkársága október 5-i sajtóközleménye szerint a 2017. évi irodalmi díj nyertese a japán származású brit Kazuo Ishiguro, aki a neves politi…  irodalmi díjat azzal nyerte el, hogy „nagy érzelmi erejű regényeiben feltárja azt a szakadékot, amely a világgal való kapcsolatunk csalóka érzete alatt tátong”.

Az idei döntés jóval közelebb áll az alapítói szándékhoz, amely szerint a díj azoknak jár, akik az irodalom területén a legkiemelkedőbbet alkották, ideális irányt mutatva. Hogy kiket ütött ki a ringből Kazuo Ishiguro, csak ötven év múlva fogjuk megtudni, de az biztos, hogy régi esélyes az elismerésre, amelyet a múlt évben Bob Dylan vitt haza (nagy nehezen). Rajongói tábora is inkább könyvesboltokban, mint hangerősítő rendszerekkel és fénytechnikával felszerelt stadionon rója le tiszteletét, így a Svéd Akadémia döntése, ha nem is elégíthet ki mindenkit, legalább megnyugtatja a klasszikus igényű irodalomfogyasztókat.

Ishiguro sokak szerint lírai és felkavaró szépséggel rajzolja meg az ember esendőségét és a sötét világot, amelyet ez az esendő ember magának épít, azaz inkább rombol. Több műve jelent meg magyarul is, többek között a Napok romjai, Ne engedj el, amelyeket a képernyőkről is ismerhetünk, illetve legutóbbi műve, Az eltemetett óriás. A két utóbbiban megszólítja a zsánerirodalom olvasóit is. A klónozás témáját körüljáró disztópiája, a Ne engedj el, a hasonló témákat fejtegető brazil szappanopera, az O Clone, nyomdokaiba lépve fakasztja az érzelmes közönség könnyeit. Az emberi portré sötétebb árnyalatait mitikus dimenziók segítségével festi meg az Óriásban, amelynek köszönhetően sikeresen össze is rúgta a port a fantasy műfaj egyik legnevesebb képviselőjével, Ursula K. Le Guinnel, aki műfajsznobsággal vádolta Ishigurót, miután a brit író a New York Times interjújában adott hangot abbéli aggodalmának, hogy olvasóit talán elbátortalanítja a „felszínnel szembeni előítéletük” és számon kérik tőle a regény fantasy elemeit. Védekezésében a friss Nobel-díjas szerző azzal nyugtatta meg olvasóit, hogy ő a koboldok pártján áll.

Mindenesetre a Nobel Bizottság választásával két, sőt három legyet is ütött egy csapásra. Az egyik bosszantóan zümmögő légy, nyilván, a múlt évi mellélövése volt, amelynek utórezgéseit csitítja az idei döntés. Ugyanakkor Stockholmban is megelégelhették a sok kortárs íróra jellemző szemfényvesztő technikázást, a követhetetlen és, valljuk be, olvashatatlan, újszerűséget, a lényeget túlsziporkázó formákkal való játszadozást, és olyan alkotónak szánták a 9 millió svéd koronát, aki klasszikus eszközökkel tárja fel az emberi lélek mélységeit és veti fel az emberiséget foglalkoztató vagy éppen nem eléggé foglalkoztató kérdéseket.