1542-ben a spanyol San Salvador nevű hajó kikötött a később San Diego öbölnek elnevezett helyen. A partra szállt tengerészek voltak az első európaiak, akik a mai Egyesült Államok nyugati partjára léptek.

Az öböl és környékének feltérképezésével megbízott Sebastian Vizcaino Alcalái Szent Didákról nevezte el a helyet. Akkoriban bizonyára nem számított arra, hogy évszázadokkal később az idillikus, ám olykor drámai képet is öltő öbölben fekszik majd Kalifornia második legnagyobb városa…

San Diegónak két arca van: az egyik a jellegzetes metropolisz felhőkarcoló-rengeteggel, a másik pedig a kaliforniai életstílus sztereotípiáinak sármos halmaza. Míg a közelben pöffeszkedő Los Angeles egy sokkal nyugtalanabb változata a kaliforniai dolce vitának, itt a laza bolondságok bűvölik el a látogatót.

A gyalogosnak itt nemcsak a hatalmas autókat kommandírozó és/vagy szörfdeszkákat cipelő helyiekre kell ügyelnie, hanem azokra is, akik mindenféle más keréken száguldoznak. Résen kell lenni a város vízszintes felületein suhanó kerékpározók, de a gördeszkákon és görkorcsolyákon cikázó, minden korosztályt lefedő helybeliek miatt is.

Tony Hawk, a már fogalommá vált gördeszkás sztár San Diego utcáiról indult el, hogy őrületes bravúrjaival meghódítsa a világot. A város pedig olyannyira büszke rá, hogy május 29-én róla elnevezett munkaszüneti nappal rója le hódolatát.

Egyes meteorológiai statisztikák szerint San Diego az USA második legideálisabb klímájának örvend. Természetesen nemcsak az időjárás vonzza ide az embereket. Nem áll nagyon távol a valóságtól a helyi mondás: itt alig lehet tősgyökeres helybelit találni, a lakosság nagy része a közelmúltban származott ide valahonnan. A megállapítás, miszerint Kalifornia tele van honvággyal küszködő emberekkel, San Diegóra is érvényes.

A városra jellemző hatalmas távolságokat minél kényelmesebb járművekben szeretik ledarálni a helybeliek, akik a La Jolla vagy Del Mar legendás óceánparti kerületekbe kiérve átvedlenek kaliforniai őstípusokká. Itt még a hétköznapok is igencsak emlékeztetnek a Baywatch sorozat epizódjaira.

Még ebben a Baywatch-univerzumban is a rend a lelke mindennek – csakhogy bizonyos helyi rendszabályokat igen nehéz komolyan venni. Például tilos nyulakra lövöldözni a villamosok hátsó ablakaiból. Azt már ne kérdezzük, vajon oldalra vagy előre szabad-e. Szerencsére a villamoson utazva sem nyulakkal, sem vadászfegyverekkel nem találkozik az emberfia. Az iskolákban tilos a hipnózis használata. Nem sikerült megtudni, hogy mi váltotta ki ezt a tilalmat, de mindenesetre érdekes pedagógiai módszer lehetne.

Más rendszabályokra is jellemző a nagyfokú pontosság, talán ezzel próbálják ellensúlyozni az ultralaza kaliforniai életstílusról bennünk kialakult képet. Február másodika előtt például a házakról kötelező leszedni a karácsonyi díszeket, különben a tulajdonosokra büntetést sóznak. A város mesterséges tavaiban nem szabad fürödni, de a több mint hetven mérföldnyi hosszú szakaszon űzhető óceánparti szórakozási lehetőségek mellett ez a tilalom igazán senkit nem zavar…

Azért akadnak gyakorlatiasabb megkötések is. Például a Mission nevű híres óceánparti strandon csak akkor érdemes a parti övezeti jeleket vagy a tengeri mentők jelzéseit figyelmen kívül hagyni, ha úszás közben szeretnénk átélni a mások szörfdeszkáival való találkozás traumáját. Természetesen a La Jolla partján pihenő, magyarán mondva naphosszat mozdulatlanul döglő fókák rá se rántanak a különböző szabályokra.

Nehéz eldönteni, hogy a kaliforniai életmód természetvédő válfaját űzők közül kik szórakoztatóbbak. Egyik típus a néhai George Carlin szavaival élve csak azért vigyáz a zöldövezetekre, hogy idillikus helyen tudja leparkolni tankméretű, négy keréken gördülő motorizált erődítményét. A környezetvédők másik típusa látványosan felvonultatja az elektromos és hibrid meghajtású járgányait, és szándékosan eszement parkolási technikával igazi akadályversenyt hoz létre Del Mar éttermei és szórakoztatóhelyei körül. Találóan jegyezte meg Jay Leno, hogy az ilyen amerikai szereti, ha abszolúte mindenki látja az alázatosan és névtelenül végzett bolygómentő munkáját.

Ha olyan óceánparti zónákban lazul és éhezik meg előbb-utóbb a látogató, mint a Del Mar, akkor elkerülhetetlenül felfedezi a tébolyítóan változatos menüket is. Mivel a XIX. század derekán a város még mexikói terület volt, San Diego öröksége az elkápráztató gasztronómiában is érzékelhető. Az Egyesült Államokban itt terem a legtöbb avokádó, itt található a legtöbb farm, és a harmincas évektől a hetvenes évekig San Diego volt a világ tonhalközpontja – így az asztalra kerülő ízletes és a mexikói konyha számtalan trükkjét dicsérő fogások friss helyi alapanyagokból készülnek.

Talán nem véletlen, hogy az ötvenes évek elején San Diegóban nyílt meg az Egyesült Államok első autós vendéglője. A kevésbé sietős, ínyencfalatokra vadászóknak azonban inkább Del Mar fenomenális teraszos éttermeinek menüjét érdemes böngészniük, ahol az áfán és a helyi adókon túl a számla a vacsora díszletét képező Csendes-óceáni naplementét is tartalmazza.

Truman Capote azt írta, hogy minden Kaliforniában eltöltött évvel egy IQ-pontot veszítünk, ám a helyi konyhának köszönhetően ezt bőségesen pótolják a plusz centik, amelyek évente növelik derékbőségünket.