Hívő. 1. Erdélyi hívő. Kicsiny Erdélyországban él, ahol az emberek vasárnaponként népviseletbe öltözve komótosan indulnak istentiszteletre az erődtemplomok felé. Itt álomba ringató lassú ritmusban éneklik az ősi zsoltárok első két szakaszát, mert csak erre jut idő, elbóbiskolnak a reformáció prédikátorainak nyelvezetét bravúrosan imitáló igemagyarázat alatt, aztán a segélyszállítmánnyal érkező holland testvérek legnagyobb megdöbbenésére mindannyian ugyanabból a kehelyből megisszák az úrvacsorai bort. Ha Pestre látogat, folyton elkésik, de ezt a pesti atyafiak, akik egyfajta archaikus tudás birtokosát látják benne, elnézik neki, mondván, biztosan azért történt meg, mert a nagyvárosban is a nap állása szerint tájékozódott. Ugyanezek az atyafiak könnyes szemmel isszák akcentussal ejtett szavait, és megkérik, ismételje meg az „Ejsze, édesanyám töltött csihánylapit rakott a vinettapaszta helyett a mustáros borkánba” mondatát.

2. Fundamentalista hívő. Úgy érzi, hogy Isten védelemre szorul ebben a förtelmes világban, ezért azonnal kész küzdeni, ha megtalálta, célba vette a megfelelő bűnöst, aki veszélyeztetni látszik az Urat, és ezáltal az ő lelki nyugalmát és közössége biztonságát. Különösen szeret áldozattá tenni másokat. Erősen él benne a büntetésvágy, azért, hogy helyreállítsa a világ rendjének érzetét. Menekül az önismerettől és a befogadástól. Szilárd meggyőződése, hogy övé az igazság. Szereti a szabályokat, idegenkedik áthágni őket, hiszen a csoporthoz (közösséghez) való tartozás élménye oszlatja el szúró félelmeit. Halált megvető bátorsággal szegül szembe Istennel, aki néha még megpróbálkozik azzal, hogy megváltoztassa az Ő törvényeiről alkotott értelmezéseit.

3. Liberális. Tökéletes szimbiózisban él a fundamentalistával, aki egy öszvér makacsságával próbálja a keskeny útra terelni, miközben ő az áldozat szerepében tetszelegve megállíthatatlanul köszörüli nyelvét jóakaróján. Kicsiszolt, ironikus mondatainak sikerül előhozniuk a fundamentalistából az őrjöngő óembert, akiről már-már megfeledkezett az új. Kedvenc időtöltése: az elégedetlenkedés, a kritizálás, a megbotránkoztatás. Folyton harcban áll a közösséggel, komoly kis belső ellenálló csapat szerveződik köréje a kommentjeit bőszen lájkoló fészbukkos gyülekezeti tagokból, akikkel adott esetben közösséget vált. Az új helyen csalhatatlan szimattal találnak egymásra egy új fundamentalistával, akit jól bevált módszereivel hoz ki a sodrából. És kezdődik minden elölről.

Szingliszótár. A keresztyén változat.

2004-ben egy humorpályázat inspirált arra, hogy írjak a szingli állapotról, és arról, ahogy azt a református kisközösségekben fogadják és megélik. Akkor kezdtem el a Szingliszótárt. A szótárformát választottam: jól beszélem ezeknek a kisközösségeknek a belső nyelvét, így hát megpróbáltam meghatározni és lefordítani a kívülállók számára a zsargon fogalmait. Amikor elkezdtem az írást, én magam is szingli voltam – ennek az állapotnak minden kínjával és örömével –, időközben feleség és anya lettem – annak minden kínjával és örömével –, de még mindig nem hagytam fel a szócikkek gyártásával. A Szótár egyre bővül, de továbbra is az maradt, mint amikor elkezdtem: önironikus nyelvi tükör.