Felsorolni is fárasztó, hogy hány birodalom követte egymást Szicília történetében, és hány etnikum génállománya keveredik lakosai vérében. Jártak itt a föníciaiak, a vikingek, a vandálok, a görögök, a mórok, a normannok. E kulturális és genetikai olvasztótégely mai lakóinak büszke, de elbűvölően önzetlen lokálpatriotizmusa hihetetlenül megnyerő.

Szicília az ellentétek és a lakosai által sztoikus nyugalommal uralt káosz földje. A kialakuló bájos zűrzavarral, akárcsak a tenger hullámaival, nem lehet és nem szabad küzdeni: át kell engednünk magunkat neki, hogy megtanítson vele együtt hullámzani és áramlani. Ha ez már sikerült, akkor tárja fel legrejtettebb csodáit.

Ha tökéletes állapotban fennmaradt ógörög templomokat szeretnél látni, akkor ide kell jönnöd, reklámozzák büszkén a helybeliek. Ez sem lokálpatrióta túlzás, Agrigento mellett a régészeti park titkainak felfedezésére érdemes többnapos kirándulást szervezni. A Templomok Völgyének nevezett csoda valójában egy magas domb gerincén húzódik, de az élet túl rövid és szép ahhoz, hogy a dél-szicíliai elme ilyen apró ellentmondásokon fennakadjon. A rómaiak a maguk praktikus módján az ógörögöktől „örökölt” templomokat saját isteneiknek és istennőiknek adták át. Sok turista viselkedése az emberben nem az állat-, hanem inkább az emberáldozatot idézi. Sokan felmásznak az oltárokra, hogy elkattintsák a kötelező selfie-t. A kellemest, az elgondolkodtatót és az elkápráztatót itt a hasznossal is lehet ötvözni, mert Júnó temploma mellett egy tábla derűsen tájékoztat arról, hogy lehetőség van kecskét örökbe fogadni.

A jóval keletebbre fekvő Ragusa nem menekült meg az 1693-as földrengés pusztításától, de a barokk stílusban újjáépített templomok között az egy évszázaddal korábban épült San Giacomo büszke túlélőként áll egy takaros kis parkban. Délben esküvő zajlik benne, és noha a harmincfokos melegben vakítóan süt a nap, mindenkit egy tűzijáték elkezdésére figyelmeztetnek. Alacsonyan a templom felett, egymás után hat, fényt nem, de irtózatos mély durranásokat produkáló rakéta robban. Hangjuk hosszasan visszhangzik a völgyben, miközben a boldog és immár enyhén halláskárosult ifjú pár kisétál a templom elé. Amit a földrengés nem tudott romba dönteni, azon majd a rendszeres romantikus detonációk fognak repedéseket okozni.

A nagy sikerű tévésorozatok Montalbano felügyelője immár több éve a vidék számtalan építészeti és természeti gyöngyszemei között elkövetett gyilkosságokat oldja meg. Ragusa és Modica meredek utcáin nyomoz, kifogástalan napsütés, makulátlanul kék ég és megszámlálhatatlan helyi csemege kóstolgatása segíti munkájában. Egy egész turisztikai iparágat teremtett meg, hiszen Montalbano túrákat reklámoznak a plakátok, utazóirodák versengenek a kliensért, aki még a képzeletbeli felügyelő villájában is megszállhat.

A fikció és valóság között úgy mosódnak el a határvonalak, mint Szicília partjain a régészeti idővonalak. Taormina meredek sziklafalon futó utcáin Don Corleone kerámiaboltját fotózzák a turisták, noha sem a képzeletbeli Keresztapával, sem annak mai valós változataival nem találkozhatunk. Amúgy itt soha semmi rossz nem történik. A háromméteres falakkal és számtalan kamerával védett villák közötti utcákban régóta az a mondás járja, még a maffiának is szüksége van egy helyre, ahol lazíthat.

A partvidék jelzőtáblái különböző okokból kifolyólag olyan sűrűn változtatják a sebességhatárokat, hogy azok abszolút figyelmen kívül hagyása és a körülöttünk zajló forgalomhoz való idomulás az egyetlen módja bármely célpont elérésének.

Caltabellotta egy kis falu, amely a tengerből közel ezer méteres magasságba meredeken kiemelkedő szikla oldalába épült. A szikla csúcsára csak a kifogástalan kondícióban levő normannok építkeztek. Egy erődítmény és egy román stílusú katedrális uralja onnan a szó szerint a szédítő tájat. Könnyű megtalálni: közel egy órán át kell óvatosan legyőzni a hajtűkanyarok sorát. Úgy tűnik, még a műholdas navigátor robothangja is remegni kezd, ahogyan a velünk szembe száguldó motorbiciklis fiatalok állandóan egyfajta reflex-gyakorlatként szélesre veszik a kanyarokat. A faluba érve már csak fel kell mászni a meredek utcákon, és végül a kis normann katedrálisra találva lihegő áhítattal levonni a következtetést: Caltabellottában a hívőknek sem konditermekre, sem aerobik tanfolyamokra nincs szükségük.

Ibla óvárosában Szent György ünnepsége alkalmával mindenhol plakát tájékoztat arról, hogy a faragott, közel féltonnányi, tömör giccs lovas szobrot pontosan 17:00 órakor fogják lecipelni a katedrálisból egy másik templomba. Jóval a beharangozott időpont után egy rendőr körülbelül este hétre saccolja a felvonulást, ami aztán fél tízkor el is kezdődik. Akkor már sötét van, és így ha nem is láthatjuk a szent szobrának minden esztétikai részletét, legalább megcsodálhatjuk a tűzijátékot és a zajongást.

A Törökök Lépcsőjének nevezett mészkőképződmény egy gigászi méretű mesebeli sárkány hófehér csontvázának tűnik. Egy csendes oázis a déli partvidék tébolyító forgalmában. A helybeli kamaszok nindzsarúgásokat utánozva ugranak róla a tengerbe. Nosztalgikus sóhajjal nyugtázhatjuk: nem kell aggódnunk értük, hiszen annyi idősen, mint ők, mi is halhatatlanok voltunk.

Ezek is macsó fiatalok, akárcsak azok, akik Szent György lovas szobrát cipelték Ibla utcáin, de míg az előbbiek az anyukák óvó pillantásainak és decibeljeinek hatósugarán kívülre menekültek, addig az utóbbi, sűrűn tetovált fiatalok éppen azon decibelekre hallgatva emelgették terhüket. A mamma-k az erkélyekről irányítják a hadműveletnek tűnő felhajtást. Bármennyire is büszke macsók a szicíliai férfiak, mondják, hogy e földön az első bizony „la mamma”, második az Isten, és csupán harmadik a haza.

Az ünnepi menetet néző bácsit, a könyvesbolt tulajdonosát, óvatosan megkérdezem, esetleges meggyőződéseit nem sértő hanghordozással, hogy valóban a szent egyik csontját tartalmazza az előttünk végigcipelt lovas szobor? A válasz a kérdező esetleges meggyőződéseit sem sértő tapintattal és diplomatikus mosollyal érkezik, és bizony egyetemessé tehető e tájakon: „Minden lehetséges, uram”.