Bizonyosabbat, mint a kocka

Eltűntek. Marosvásárhelyi Yorick Stúdió

Az új színházi évadban a migráció a témája a marosvásárhelyi Yorick Stúdió produkcióinak. A Kultúraközi párbeszéd a kortárs dráma tükrében elnevezésű projekt keretében Sebestyén Aba, a Yorick Stúdió vezetője erdélyi szerzőket (saját bevallása szerint szándékosan nőket) kért fel a szövegírásra. A szász származású Elise Wilk román nyelvű, Dispariții (Eltűnések) című dramatikus textusát Albert Mária fordította magyarra. Erre épül az Eltűntek című előadás. A Sebestyén Aba rendezte, a nézőt magával ragadó színpadi esemény verbális, képi és zenei eszközökkel egyaránt hangsúlyosan él.

Elise Wilk családja tapasztalataiból merítve rendkívül poétikus, látomásos szöveget írt a szászok romániai elvándorlásáról. Az erdélyi szász család négy generációját bemutató történet három történelmi esemény köré épül. Mindhárom télen zajlott le: a németek szovjet munkatáborokba való deportálása 1944–1945-ben, az 1989-es romániai „forradalom” és Románia 2007-es csatlakozása Európai Unióhoz. Régen találkoztam olyan művészi szöveggel, amelyben ennyire fogvacogtató hideg lenne, talán Herta Müller Lélegzethintáját olvasva fáztam ennyire. A hideg, a tél Elise Wilknél is összekapcsolódik azzal a mindent birtokba vevő, a kisebbségi létben még erőteljesebben átélt félelemmel és szorongással, amely a diktatúrák mindennapjaihoz tartozik. Az előadás kizárólag fehér színű jelmezei, valamint a narrátorok monológjai szemléletesen elevenítik meg a ragyogó téli reggelen a fákon szikrázó jégcsapok és a jégfedte járdára fagyott hófehér tejes üvegek látványát, amely akár szép is lehetne, ha nem „késpenge csillogású jégről” vagy „hosszú, átlátszó jégcsapfogakról” hallanánk. Ebben a világban a falnak is füle van, és mindenki nyaka köré „sálként tekeredik a félelem”. Az elemelt dramatikus textus a színpadon sem válik nyomasztóan patetikussá, hanem dől belőle a humor és az önirónia szabadsága, egyszerre jeges és forrón izzó, miként a magányos farkas narancssárga szeme, amely a szász néphiedelem szerint halálát okozza annak, aki megpillantja.

DSCF3784
Fotó: Cseke Tamás

A rendezés élvezettel jeleníti meg a szöveg metaforikus összefüggéseit. A félelem sálja például az a barna sál, amelyet a családjától kap születésnapjára Kathi (Szilágyi Enikő), csakhogy rá nem hat annak bűvös ereje. Különböző stílusban tekeri a nyakára, a fejére, grimaszol és pózol, egyértelművé téve azt, hogy ő bizony nem hajlandó félni. Szintén Kathi az, aki a kommunizmusban jól bevált gyakorlat szerint úgy próbálja megőrizni emberi méltóságát, hogy gyilkos humorú rendszerellenes viccekkel szórakoztatja az ünneplésére egybegyűlt hozzátartozóit. Miközben egy Ceaușescuról szóló viccet ad elő, a születésnapjára kapott sárga rózsákat mint éles pengéket egyenként beledobálja a padlóba. A vicc éles, metsző humora így válik megfoghatóvá.

Az előadás puritán színpadképéhez illő visszafogott kelléktár is megteremti a szimbolikus értelmezés lehetőségét. A harmadik rész leglátványosabb és talán leggroteszkebb jelenete az, amikor a szobájában üldögélő öregasszonyra, Kathira a belépő rokonok váratlanul ráöntenek egy nagy papírszatyornyi Haribo márkájú gumicukorkát. A színpadot elárasztó gumicukor a fogyasztói társadalom agressziójának a jelképeként is értelmezhető.

DSCF3678
Fotó: Cseke Tamás

Az előadás erősen stilizált térben játszódik. A Yorick Stúdió produkcióinak állandó helyszíne, az egyedi hangulatot árasztó Mészárosok bástyája jellegzetes helyspecifikus színház, amelynek lehetőségei kissé beszűkültek ugyan, amióta megépült benne a 3G Színháznak otthont adó galéria, de még mindig izgalmasan kihasználható tér maradt. A zömök, négyszögletű épület alsó szintjén, a csupasz padlón elhelyezett díszlet egy embermagasságú, a fények által a sötétből kihasított kockát formál. Egyik oldalát lelógó láncok fedik el, a másikat fehér ajtó zárja le, amelynek üvegablakain néz ki a három narrátor (Scurtu David, Szabó János Szilárd, Sebestyén Aba) vagy ezen keresztül beszélnek a szereplők, de maga az ajtó sosem nyílik ki. A harmadik és a negyedik fala nyitott, és a szász család otthonát idéző lakásbelsőre enged belátni. A színpad dobozszerűsége egy zárt kompozíciójú előadást előlegez, amely nem kívánja felszámolni a játéktér és a nézők közötti határokat. A kocka hagyományosan a statikusság, a stabilitás szimbóluma, de az előadásban az uniformizmussal, a játékosság és szabadság hiányával asszociálódik, olyan világok jelzésévé válik, ahol nem lehet kilógni a sorból, és szigorúan eltüntetik és büntetik a másságot, legyen az etnikai vagy szexuális.

DSCF3765
Fotó: Cseke Tamás

A színész, aki éppen jeleneten kívül van, a díszlet két oldalán elhelyezett székeken foglal helyet, ott is öltözik át. Az előadás mindhárom része úgy kezdődik, hogy a színészek tengelye mentén körbeforgatják a kockát, majd megállítják és lerögzítik. Miközben így kijelölik a játékteret, bemondják annak a karakternek a nevét, akit megjelenítenek, ugyanakkor jelmezükön is változtatnak, például valamilyen kiegészítővel (sapka, fülbevaló, sál) jelzik a szerepváltást. Hat különböző korú, különféle élet- és szakmai tapasztalattal rendelkező színész dolgozik együtt szemmel látható harmóniában. Egy színész több szerepet játszik, Szilágyi Enikő kivételével, aki mindvégig Kathit alakítja, de három különböző életkorban: fiatalon, idősen és szenilis, magatehetetlen öregasszonyként. Precízen kidolgozott játékával erős, hiteles állapotokat tud felmutatni. A szemünk előtt változik át például mókázó idős asszonyból szerelmes fiatal lánnyá, majd evilág és túlvilág között lebegő öregasszonnyá.

DSCF3812
Fotó: Cseke Tamás

Az előadást Cári Tibor, Sebestyén Aba régi alkotótársa által komponált, csellón előadott élőzene kíséri, amely nemcsak aláfesti, hanem árnyalja is a kibontott történetet. Az utolsó jelenetben a lelógó láncok függönye mögött felsorakozó színészek kórusának többszólamú éneke hirtelen crescendóval ér véget, valamiféle makacs reményt árasztva: addig élünk, amíg van, aki emlékezzen ránk. Míg gondol ránk valaki, addig nem tűnhetünk el.


Eltűntek. Az ősbemutató időpontja: 2019. szeptember 19. Marosvásárhelyi Yorick Stúdió. Rendező: Sebestyén Aba. Szerző: Elise Wilk. Dramaturg: Cseke Tamás. Díszlet és jelmez: Sós Beáta. Zene: Cári Tibor. Zenészek: Domahidi Kata és Vilhelem András. Rendezőasszisztens: Máthé Barbara e.h. Szereplők: Szilágyi Enikő, Bajkó Edina, Sebestyén Aba, Scurtu David e.h., Szabó János Szilárd e.h., Tóth Zsófia e.h.


 

Leave a Reply

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s