Macbeth. Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Tompa Miklós Társulat

A marosvásárhelyi Macbeth nézőinek azt ajánlom, hogy alaposan készüljenek fel az előadással való találkozásra. Figyelmesen olvassák el Shakespeare tragédiájának Szabó Lőrinc-féle fordítását, aztán a színházban tegyenek úgy, mintha az előadás egy ismeretlen nyelven hangzana el: ne figyeljenek a hangzó beszédre, helyette gyönyörködjenek a színpadi látvány különleges képeiben, a jól koreografált színészi mozgásban, és élvezzék az élő zenét.

Miközben a közönség elfoglalja helyét a nagyszínpad proszcéniumívén felépített nézőtéren, az előadás már elkezdődött. Az előszínpadot leválasztó finom, áttetsző függöny mögötti tág, vízzel feltöltött ködös, homályos térben sejtelmes figurák, furcsa lények mozognak, mint később kiderül, ők a boszorkányok. Lassú, groteszk, érzéki táncuk, ahogy elindítanak egy mozdulatot, majd hirtelen abbahagyják nyugtalanító, baljóslatú egyszerre, de a zavart, a felfordulást, a kavarodást, a gonoszság kiáradását is asszociálják. A rontó erők már javában működnek a háttérben, amikor Macbeth (Bartha László Zsolt) még be sem hódolt nekik, még nem gyilkolta meg Duncan királyt (Gáspárik Attila), aki a függöny előtti széken ülve feszülten figyel, szúrós szemmel követve a nézők mozgását.

Keresztes Attila Macbethje a gonosz megszületését, növekedését, kiteljesedését, majd (ön)megsemmisítésének a folyamatát bemutató színházi látomás. A rendezés a gonosz által megfertőzött ember lelkébe hatol be, és főszerepet szán a jóslatokat mondó boszorkányoknak (P. Béres Ildikó, Ruszuly Ervin, Dabóczi Dávid, Deák Orsolya, Joó Renáta, Kányádi György, Szabó Franciska), akik a pusztítás erőit képviselő nemtelen lényekként jelennek meg, számuk pedig az eredeti három helyett hétre emelkedik, hogy még erőteljesebben tudják érzékeltetni a gonosz erejét. Folyamatosan a színen vannak: ott kavarognak, kígyóznak, tekergőznek, irányítják, vagy éppen csak figyelik az eseményeket. Otthonosan mozognak, belakják a teret, mindenhová követik a Macbeth házaspárt, szinte rájuk tapadnak, felmásznak a nászágyra, végigsimogatják, vagy bábuként mozgatják a szócsövüknek megtett lady Macbethet, szívesen mártóznak bele a vízbe, de ott vonaglanak az ebédlő hosszú asztalán, véresre simogatják kezükkel Duncan király kiterített testét, esetleg a színpad két oldalán emelkedő állványzatról csüngenek le.

A rendezés az előadást nyirkos, hideg hangulatot árasztó, üres, olykor éles fényekkel átmetszett tágas térbe helyezi, amelynek három, jól elkülöníthető része van. Az elsőt, a nézőtérhez legközelebb eső keskeny sávot vékony muszlinfüggöny választja el a mögötte levő, vízzel elárasztott padlójú tértől, amelyet a hátsó vasfüggöny zár le. A vasfüggöny a pazar vendégfogadások, de a királygyilkosság jelenetében is felgördül, és láthatóvá válik a harmadik, Macbeth kastélyának ebédlőjeként funkcionáló térrész a hosszú, U alakú asztallal, amelynek üveglapját alulról megvilágítják, és a falon függő óriási kereszttel.

A legújabb marosvásárhelyi Macbeth-előadás térhasználatát hatásos megoldások jellemzik, ám a produkciót nem a nagyszínpadra épített stúdiótér teszi emlékezetessé (hiszen ehhez a közönség már hozzászokott), sem pedig a minimál díszlet, hanem a vízzel elárasztott játéktér látványa. A színpadkép a víz jelenléte miatt válik feledhetetlenné. A játéktér közbülső, a vasfüggöny előtti részének padlóját víz fedi, amelyből fehér szigetként emelkedik ki lord és lady Macbeth hitvesi ágya, jelezvén, hogy ez a vízzel elárasztott tér hálószoba, a házaspár szoros, bensőséges kapcsolatának a kiemelt helye, szentély, ahová avatatlanok nem léphetnek be. A többi szereplő a pallókon közlekedik, amelyek körbezárják ezt a teret, esetleg azokon a pallókon tartózkodnak, amelyek belógnak a vízbe. A hálószoba ugyanakkor a magány helye is, férj és feleség többször hánykolódik egyedül a nászágyon. Bűnszövetségük erős ugyan, de vétkükkel egyen-egyenként, személyesen kell szembenézniük, egymás lelkiismeretének terhét nem vállalhatják át.  Felesége megőrülését Macbeth szinte szenvtelenül konstatálja, halála már nem rendíti meg.

A víz szerteágazó szimbolikus jelentését maximálisan kihasználja a rendezés: ősanyag, univerzális anyaméh, a kezdet és a vég. Az előadás elején ott áll egy jégtömb a vízben, a belefagyott baba (embrió) lassan-lassan kiolvad belőle, az előadás végén már vízbe fordult arccal úszik a vízen holtan lebegő lady Macbeth mellett. A gonosz kitombolja magát, de megsemmisül, szükségszerűen alulmarad a jóval vívott küzdelemben. A víz a megtisztulás lehetősége is. Ám, hiába merülnek bele Macbethék, nem hozza el számukra a lelki megtisztulást.  Bár szinte folyamatosan keresik a vízzel való érintkezés lehetőségét (belegázolnak, megmártóznak, mosakszanak benne, és végül lady Macbeth bele is öli magát), az soha nem tudja lemosni rettenetes vétküket. Lady Macbeth őrültsége egy tisztaságmániás cselekvésben nyilvánul meg, ám hiába mossa, dörzsöli a kezét, mégis látja rajta a szennyfoltot.

A shakespeare-i szöveggel teljes harmóniában a rendezés Macbethet és feleségét egymás egyenrangú partnereiként értelmezi. Mindkettő szerepét fiatal színészek játsszák. Bartha László inkább törékeny férfi, semmint délceg, hős katona. Már első megjelenésekor van benne valami értelmiségi enerváltság, amit a színész korábbi alakításaiból már ismerünk. Közvetlenül a királygyilkosság előtt még nyüszítő, szerencsétlen flótás, nincs benne semmi zsarnoki, de olyannyira „felnő” feladatához, hogy még mesterét, feleségét is túlszárnyalja. A legangyalibb megjelenésű lady Macbeth, akivel találkoztam: Kádár Noémi, aki ártatlan külső és belső romlottság kontrasztjára építi fel a karaktert. A színésznő hihetetlenül törékeny, légies alkata, szőke, hosszú haja, finom sminkje mesterkéletlenséget sugall.  A jelmezekben (vékony, ujjatlan, hátul mélyen kivágott estélyi ruhák) még magasabbnak, vékonyabbnak tűnik. A testére tapadó vizes ruhák lemeztelenítik, gyermekien kiszolgáltatottá teszik.

A rendezés a színészek fizikai határait feszegeti. A főszereplők bokáig érő vízben játszanak, meztelen, félmeztelen, esetleg könnyű, vékony, testhezálló, félig vagy teljesen nedves ruhákba bújtatott testük védtelen a hideggel szemben. Az ábrázolt fájdalom helyett az ábrázolás során megtapasztalt fájdalmat érzékeli a néző. Elkezdjük őket sajnálni, mert fáznak. Nem lady Macbethet szánjuk, aki képtelen szembesülni vétkével, és teljes kétségbeesése után megőrül, majd elpusztítja önmagát, hanem Kádár Noémit, aki minden bizonnyal szenved a hideg miatt. Ez a fajta együttérzés teljesen kizökkenti a nézőt a beleélésből, és, mivel a félelem és részvét érzése a színész iránt születik meg, a katarzis átélése is elmarad.

Egyértelmű, hogy a harmadik alkalomra nem érett még be az előadás. A rendkívül látványos, nagyon egyedi zenei hangzású, jó koreográfiával működtetett produkció láthatóan komoly erőfeszítéssel jött létre, de nem hozta meg a várt hatást. Egyrészt azért, mert akadozott a szövegmondás, másrészt pedig hangtechnikai problémák miatt nem tudott kibontakozni az előadás verbális szövete, ugyanis azok a szövegrészeket, amelyek a felhúzott vasfüggöny mögött hangzottak el, csak nagyon rossz minőségben lehetett hallani. Vagy feszülten hallgatóztam, vagy kapkodtam a fejem a kivetítő felé, hogy legalább a román feliratot el tudjam olvasni. Ha éppen sikerült nyomába érnem a hiányzó mondatnak, akkor a színpadi történések egy mozzanatát veszítettem el, és ettől egyre jobban befrusztrálódtam.  Most már tudom, azt kellett volna tennem, hogy elengedem a szöveget, és csak a látványra és a zenei hangzásra figyelek, elvégre előzetes ismereteim alapján is tudtam volna értelmezni a színpadi történéseket. Sajnos ez nem sikerült. Túl erősen élt bennem az elvárás, hogy nem mozgásszínházba, hanem szövegszínházba jöttem.

Macbeth. Bemutató dátuma: 2017. október 13., Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Tompa Miklós Társulat. Rendező: Keresztes Attila. Szerző: William Shakespeare. Dramaturg: Demény Péter. Díszlet: Fodor Viola. Jelmeztervező: Bianca Imelda Jeremias. A jelmeztervező asszisztense: Szőke Zsuzsi. Zeneszerző: Boros Csaba. Koreográfus: Dabóczi Dávid. Zenészek: Boros Csaba, Ila Gábor. Szereplők: Gáspárik Attila, Csíki Szabolcs, Barabás Hunor, Bartha László Zsolt, Varga Balázs, Korpos András, Galló Ernő, Bokor Barna, Kovács Botond, Kádár L. Gellért, Takács Örs, Meszesi Oszkár, Ördög Miklós Levente, Nagy Levente, Kádár Noémi, P. Béres Ildikó, Ruszuly Ervin, Dabóczi Dávid, Deák Orsolya, Joó Renáta, Kányádi György, Szabó Franciska. Közreműködnek: Az András Lóránt Társulat, a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia Kamarakórusa és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színész szakos hallgatói.