Az etruszkok korától a reneszánszig tartó időszakban valószínűleg csak kemény háborúskodás idején lehetett olyan embertömegeket látni Toszkána időtlennek tűnő tájain, mint manapság turistaszezonban. Noha sokkal békésebbek, és más arzenált viselnek, az évente átvonuló seregek láttán (és hallatán) mégis nehéz elképzelni, hogy itt még léteznek olyan helyek is, amelyeknek sikerült megőrizniük a régmúlt korszakok hangulatát.

Firenze után a Chianti-vidék Toszkána leglátogatottabb része, ahol nemigen találunk csendes településeket. Egyes falvaknak azonban még itt is sikerül elrejtőzniük – ilyen a XI. században épült és a forgalmas Greve közelében fekvő Montefioralle. Ez Chianti egyik legrégebbi települése, védőfalai mögött hangulatos időutazás vár a látogatóra.

Az utcák mintha semmit nem változtak volna az évszázadok során. A helybeli macskák már nem is kilencedik, hanem N-edik életüket élik, és nagyon úgy viselkednek, mintha évszázadok óta ők lennének itt az urak. Ha találomra bármely irányban elindulunk, a falu apró méretének köszönhetően a kikövezett kis utcák labirintusában nem lehet igazán eltévedni.

Csendes oázissá válhatnak a Grimm-mesékből előlépett impozáns várkastélyok is, ha sikerül jól elbújniuk erdők mélyén és meredek dombok tetején. Ilyen a több mint 800 éve a nagy tekintélynek örvendő Ricasoli család tulajdonában levő és háborúk rombolásai miatt többször is újraépített Brolio kastély. Meglepően kedves a család részéről, hogy a kastélynak csak kis részét zárják le a látogatók elől, így a masszív várfalakat is teljesen körbe lehet járni. Míg a turisták a völgyben levő település borkóstoló boltja körül tolakodnak, a várban a csend uralkodik, a masszív falakról pedig a környező szőlősökre nyílik lélegzetelállító kilátás.

Elhagyva Chianti vidékét, déli irányban Siena fele tartva még rá lehet bukkanni hasonló gyöngyszemekre. A tipikus toszkánai településekkel ellentétben, ahol az újváros épületei között szoronganak a középkori utcák, Monteriggioni régi falai köré nem építkeztek – így a Dante által is megcsodált várfalak mögött egy apró falu rejtőzik. A néha zajos turistacsoportokat magából kiokádó autók és buszok parkolója is a domb aljában, a várfalaktól tisztes távolságban fekszik.

A látogatók hullámai között lehet igazán értékelni a régen stratégiai fontosságú erődítmény hangulatát. A falak és bástyák egy része bejárható, így a magasból is csodálhatjuk séta közben az apró település régi házait, a miniatűr román stílusú templommal együtt. Két apró, de lelkes étterem verseng egymással a tenyérnyi úgymond főtéren, így kalóriadús ízekben sem szenvedünk hiányt.

Dél-Toszkánában az Orcia völgye legalább annyira látogatott és fotózott vidék, mint Chianti. Bizony nem skandallum azt kijelenteni, hogy a Val d’Orcia sok része még idillikusabbnak is tűnik. Az olyan világhíres borászati és gasztronómiai zarándokhelyek, mint Montepulciano, Pienza és Montalcino számtalan látogatót vonzanak, ám az egyszerűen lélegzetelállítóan gyönyörűnek mondható tájban apró, csendes települések is rejtőzködnek. Amilyen aprócska Monticchiello, olyan régi gyökerekkel büszkélkedhet. A falu már az etruszkok idején fontosnak számított útkereszteződések helyén fekszik, de manapság kevesen látogatják. Vaskos középkori védőfalaival a település a közeli és legendás Pienza reneszánsz stílusának teljes ellentéte – főleg, hogy ma már kevesebb, mint kétszáz lakosa van.

A meredek kis utcákon való kalandozás után a várfalra épült pici étterem teraszáról csodás a kilátás – de körítés gyanánt lentről, a falak mellé tett székekről és padokról fellopakodnak fülünkbe a helyi pletykák hangjai is.

Igazi csendet azonban e vidéken az egyik legszebb román stílusú építészeti gyöngyszemnek tartott kolostor falai között találhatunk – de csak a turistabuszokból rohamot indító csoportok látogatásai között. A Sant Antimo apátság érdeme, hogy az efféle időnként kitörő káosz ellenére is sikerült megőriznie egyedi hangulatát.

Noha Montalcino, ahonnan a híres Brunello vörösbor ered, egy igencsak forgalmas és impozáns város, az apátság el tud rejtőzni a közeli dombok között. Nem tudni, milyen ihlet döntötte el az épület fekvését, de turistától profi tájfotóson át művészettörténészig mindenki egyetért, hogy Sant Antimo és környéke fájóan tökéletes földre szállt Paradicsom.

A bencés kolostor jelenleg is működik, a belső tér képtelenül hatalmasnak tűnik az épület kintről látható méreteihez képest. Alabástrom oszlopok fokozzák a fényhatásokat, román kori kőfaragások idézik régmúlt idők képzeletvilágát, és a rendszeresen meditáló szerzetesek jelenléte is képes a külvilágot másodpercek alatt megszüntetni számunkra.

Toszkánáról rejtett, időtlen zugaira talán még inkább találóak Leonardo Donofrio szavai: „itt nincs pompa, sem hiúság – ez ártatlan, természetes szépség… a legjobb fajta szépség.”