Közhelynek számít az, hogy a domináns kultúrák más kultúrák elnyomásával vagy megsemmisítésével biztosítják fennmaradásukat. Ezt a jól bevált receptet manapság is nagy sikerrel alkalmazzák.

Kasztília-La Mancha autonóm közösségben azonban van egy ősi város, amelynek falai között nemcsak a lenyűgöző történelmi múltnak, hanem egy rendkívül jelentős multikulturális kísérletnek a káprázatos hagyatékát is őrzik. Az UNESCO nem csupán az egyes épületeket, hanem a belváros teljes egészét felvette a Világörökségi Listára.

A Római Birodalomban Toletum, mai nevén Toledo, már municípiumi rangot élvezett Hispániában. Később a vizigótok ide költöztették Sevillából a fővárosukat, létrehozták a királyi könyvtárat, és Toledo közigazgatási, oktatási és vallási központtá vált.

Manapság a viszonylag kompakt óváros szűk utcáin a turisták májat-vesét is odébb költöztető lökdösődése közepette nehéz átéreznünk Toledo múltbéli jelentőségét. Ahhoz túl kell magunkat tennünk a hangzavaron, de a legendás toledói acélt reklámozó boltok előtt csillogó kardok és az egyik kirakatban tömör marcipánból faragott hatalmas oltár látványán is. Toledo az ellenállhatatlanul finom ételek városa, ugyanakkor legendás hadvezérek, diplomaták, építészek, gondolkodók, Bölcs Alfonz király és El Greco otthona is volt valamikor.

A mórok idején, Córdoba mellett Toledo volt a muzulmán Spanyolország központja. Amikor VI. Alfonz király és a fogalommá vált El Cid visszafoglalták Toledót, diadalmas rombolás helyett gondosan megőrizték például a mórok felbecsülhetetlen értékű könyvtárait is. A mór építészet csodái túlélték a keresztény reconquista viharait, és VI. Alfonzról sokat elmond az, hogy kivégeztette az érsek által uszított csapatot, amely a város főmecsetének megsemmisítésére törekedett.

A X. század végén egy vizigót templom helyére épült a San Cristo de la Luz (Fényességes Krisztus) páratlan építészeti gyöngyszem, amelyben a mudéjar mellett több más stílus is elegyedik. A legenda szerint az apró mecsetben a város visszahódításakor VI. Alfonz egy elrejtett keresztet talált, amelyhez őt a mórok több mint három évszázados uralma alatt ki nem alvó mécses fénye vezette el. A helyet, ahol lova térdre rogyott, ma is egy fehér kő jelzi.

A város impozáns székesegyháza, amely egykori vizigót templomból kialakított főmecset helyén áll, a gótika és a mudéjar stílus káprázatos példája. Ha a szem és az elme képes levetkőzni hétköznapi kötöttségeit, akkor lehetővé válik számára, hogy belépjen ennek a műalkotásnak a világába, ahol megszűnik az idő. Miközben gigantikus felületeken fonódik egymásba több kultúra és korszak művészete, a mikroszkopikus méretű látogató körüli tér is mintha megszűnne az evilági törvényszerűségekre hallgatni.

A tizenharmadik századi Bölcs Alfonz király a tudományok és a művészetek bőkezű támogatója is volt. Sajátos harmóniát teremtett a városban, ahol együtt munkálkodtak arab, keresztény, zsidó művészek és tudósok. Lefordítottak számtalan arab tudományos munkát, és itt alakult ki a modern spanyol nyelv is. Bölcs Alfonz udvarában virágzott a jogtudomány, a zene, a csillagászat és a költészet. Az itt megszülető, három hagyományt ötvöző zene elbűvölő csodáit manapság a Dufay Collective vagy Jordi Savall zenekarának korhű tolmácsolásában hallhatjuk. Sajnos a Bölcs Alfonz nevéhez fűződő sikeres multikulturális kísérletnek Izabella királyné enyhén szólva radikális intézkedései vetettek véget.

San Juan de los Reyes, az impozáns ferences rendi kolostor már e sötétebb korszakban épült, de több kultúra jegyeit hordozza magán. Belseje akár egy tapintható formát öltött Messiaen orgonamű, amely csoda folytán  egy teljesen más korból visszautazott az időben. A keresztény építészet magasztossága ötvöződik az arab elemekkel és a matematika tökélyével szédítő makro- és káprázatos mikrokozmoszt hozva létre.

A ma múzeumként működő Santa Maria la Blanca is építészeti stílusok és vallásos hagyományok jellegzetes toledói kombinációja. Nem szakrális épületként emelték a mórok a XII. században, majd zsinagóga lett belőle, amely megtartotta a mecsetre jellemző építészeti elemeket, később keresztény templommá, majd a XVI. században kolostorrá alakították.

Toledo hanyatlása II. Fülöp idejében kezdődött, aki a fővárost Madridba helyezte át. Amikor az Escorial kolostorpalotából El Greco megszégyenülten távozott, az elégedetlen Fülöp nem volt tudatában annak, hogy a kor legnagyobb festőjét zavarta el udvarából. Ezzel azonban a XVI. században már kevésbé jelentős Toledo nyert: a város mélyen megihlette az ide költöző Theotokopuloszt, aki expresszionista festményeivel három és fél évszázaddal megelőzte korát.

Az egyre inkább gondozásra szoruló, de számunkra szinte felfoghatatlan jelentőségű múlttal rendelkező óváros manapság már csak az idősebb helybeliek és a turisták birodalma. A fiatalok többsége leköltözik a völgyben lapuló modern Toledo kevésbé impozáns utcáiba, miközben az óváros fulladozik a látogatók tömegétől.

El Greco annak idején nem a szemmel látható Toledót festette meg egyik páratlan remekművében, hanem a spirituális, mondhatni misztikus várost, amelynek felszíne alatt három kultúra szellemisége izzott. Ez a mágikus Toledo ott rejtőzik ma is, számtalan tanulságos csodáival ránk várva, a mopedek és éttermek zaja, a kirakatokban gubbasztó kardok és bóvlik csillogása, a carcamusa és a marcipán ínycsiklandozó illatfelhői mögött.