Szerelem. Kábítószerezés. Keresztgyerek. Kereső

Szerelem. A komoly hívő Istenbe szerelmes. Ezért, ha ellenkező nemű embertársa iránt gerjed szerelemre, akkor már nem lehet komoly. Az marad szerelmesen is komoly hívő, aki ranglistát állít fel, és erről tájékoztatja szerelmét, szigorúan közölvén vele, hogy szívében az első, sőt a második helyen is mindenkoron Isten áll, és csupán a harmadik helyért lehet versenybe szállni.

Kábítószerezés. Pótcselekvés, melyet azok a nők űznek, akik szakítás után érzelmileg nem tudnak leválni párjukról. Cuppanós Szingli a leginkább hajlamos rá, de a szakirodalom szerint Utolsó Bástyától sem idegen ez a tevékenység. Az első, legsúlyosabb fázisban a kábítószerező nem fogja fel, hogy a kapcsolatnak egyszer s mindenkorra vége, ezért különféle ürügyekkel telefonon hívogatja az exet és találkákat kezdeményez. Oly sok időt tölt vele, hogy a naiv kívülálló nem is sejti, hogy szakítottak. A második szakaszban már elfogadja a kapcsolat végleges megszűnését, ám most azt hiteti el magával és másokkal, hogy azért követi mágnesként volt szerelmét, azért siet sűrűn a segítségére, köszönti fel születésnapján és névnapján, mert barátok maradtak. Eközben barátnőivel újra és újra kivesézik érzelmi életének apró részleteit. A harmadik szakaszban volt párja üdvösségéért kezd el aggódni. Aggodalmát megosztja néhány hívő házaspárral, és megkéri őket, hogy beszélgessenek el a vergődő férfival, segítsenek neki kitalálni a lelki sivatagból.

Keresztgyerek. A szingli nők vigasztalásának igen elterjedt keresztyén formája. A menyasszony esküvője napján vagy még előtte azzal bizonyítja örök barátságát, hogy majdan születendő gyerekének keresztanyjává választja barátnőjét. A régebbi időkben csakis a párkapcsolatban élők számíthattak erre a kitüntetésre, manapság azonban már egyre ritkábban diszkriminálják a szingliket.

Kereső. Jelentésének semmi köze az anyagiakhoz vagy a párkereséshez. Isten keresésére vonatkozik. Pozitív, kegyes megnevezés. Ha a gyülekezet vénei azt mondják egy keresztyén lány választottjára, hogy kereső, akkor ez azt jelenti, hogy jó szemmel nézik a kapcsolatot. Ha a választottra viszont azt mondják, hogy életművész, akkor a lány számíthat arra: ima- és lelkigondozás-kampány indul annak érdekében, hogy kigyógyuljon szerelméből.


Szingliszótár. A keresztyén változat.
2004-ben egy humorpályázat inspirált arra, hogy írjak a szingli állapotról, és arról, ahogy azt a református kisközösségekben fogadják és megélik. Akkor kezdtem el a Szingliszótárt. A szótárformát választottam: jól beszélem ezeknek a kisközösségeknek a belső nyelvét, így hát megpróbáltam meghatározni és lefordítani a kívülállók számára a zsargon fogalmait. Amikor elkezdtem az írást, én magam is szingli voltam – ennek az állapotnak minden kínjával és örömével –, időközben feleség és anya lettem – annak minden kínjával és örömével –, de még mindig nem hagytam fel a szócikkek gyártásával. A Szótár egyre bővül, de továbbra is az maradt, mint amikor elkezdtem: önironikus nyelvi tükör.

 

Leave a Reply

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s