
Dumitru Stăniloae: Idő és örökkévalóság
A kereszténységben két Isten-fogalmat találunk: egyik a Bibliából származik, és a keresztény élethez és tapasztalathoz fűződik, a másik pedig a görög filozófiából ered. Az első felfogás Istent élő Istenként mutatja fel, aki tele van törődéssel és érdeklődéssel az emberiség iránt. A második Istent mozdulatlanként és mozdíthatatlanként ábrázolja. A keleti ortodoxia komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy a két koncepciót ötvözze és összhangba hozza. Arra tett kísérletet, hogy az Istenről való gondolkodás e két módját az isteni lényegről és az isteni energiákról szóló tanításban békítse ki, kiemelve, hogy míg lényege szerint Isten mozdulatlan, energiái révén mégis kilép magából. Ez azt jelenti, hogy Istent mint személyt gondoljuk el, egy személy pedig egyidejűleg több szinten létezik. Az anya, például, amikor a gyermekével játszik, lehajol a gyermek szintjére, ugyanakkor… Continue reading Dumitru Stăniloae: Idő és örökkévalóság