A XIX. század közepe táján Philip Henry Sheridan tábornok úgy fogalmazott, hogy ha ő lenne Texas és a Pokol tulajdonosa, akkor Texast bérbe adná, ő pedig beköltözne a Pokolba.

Szerencsére sok minden változott azóta, de egy XXI. század elején készített felmérés szerint Houston az USA második legingerlékenyebb lakosú városa. Ha ehhez hozzáadjuk a fegyverviseléssel kapcsolatos laza törvényeiket és a fegyverértékesítési statisztikákat, akkor kissé remegő gyomorral érkezünk Houstonba.

A texasi cowboy sztereotípiái helyett azonban inkább bájosan abszurd helyzetek fogadják a látogatót. Mivel Houston lakosságának közel fele spanyol anyanyelvű, a spanyol már szinte domináns nyelvnek számít, így megtörténhet, hogy a nemzetközi repülőtér tájékoztató irodájánál a személyzet alig ért, és egyáltalán nem beszél angolul.

A város klímáját nedves szubtrópusi kategóriába sorolják, így augusztusban egészen természetes, hogy a napi legmagasabb hőmérséklet eléri a 39 C fokot, és az éjjeli legalacsonyabb hőmérséklet sem csökken 35 °C alá. Ezt a houstoni időjárás lazán még 96 százalékos páratartalommal is megspékeli, így a már tragikomikus szintet elérő izzadás közben lehet levegőért is kapkodni.

Az éjjeli, szabadban megejtett hűsülés fogalma abszurdum, mivel Houstonban csak a légkondicionált belterek nyújtanak menedéket. Éjjel egy szabadtéri medencében megkísérelheti ugyan az emberfia az úgynevezett hűsülést, ha nem tud aludni az időzóna-átállás miatt, de hamar rájön, hogy még éjjel kettőkor is csak törülköző segítségével lehet megszáradni, ugyanis a fullasztó páratartalom miatt egyszerűen nem akar elpárologni a víz.

A helybeliek szerint csak turisták és idióták tartózkodnak napközben az utcákon. Minden józan ember a légkondicionált munkahelyeken és az utcák alá épített hatalmas alagútrendszerben intézi teendőit.

Egy külön város lélegzik a város alatt: a sétálóutcáknak kialakított alagutakban számtalan étkezde, fodrászüzlet és mindenes bolt van, így a teljes napot el lehet tölteni anélkül, hogy a kint tomboló meteorológiai tortúrának kitennénk magunkat.

Mint bármely függőlegesen kibontakozó metropolisz, Houston is átállítja az arányérzékünket. A díjnyertes építészek agyszüleményeinek vizuális hatását erősíti az, hogy Houston két felhőkarcoló rengetegét, a Downtownt és Uptownt kiterjedt, mindössze családi házak magasságát elérő úgymond külváros veszi körül.

Az Uptown egyes részei már-már megváltásnak tűnnek a felhőkarcolók között felbukkanó zöld felületeknek köszönhetően, amíg rá nem döbben az ember, hogy a hőségben is üde zöld fű valójában műfű… Ha kint nem is gondoznak valódi füvet, az Uptown Galleria bevásárlóközpont földszintjén azért jégpályát üzemeltetnek.

Sok étterem és lokál bejáratánál fogad az egyértelmű jelzés, amelyen piros körben áthúzott revolver szerepel. Az még európai elmével is felfogható, hogy a houstoni lakosnak a városban elfogyasztott vacsora előtt a kocsijában kell hagynia az arzenálját – de ugyanez a piktogram a villamosok ajtóin is feltűnik, így jogosan felmerül a kérdés: hol hagyhatja a tömegközlekedést igénybe vevő tájékozatlan utas a fegyvereit? Netán az útszélen?

Az art déco stílustól az olasz reneszánszon át a posztmodern és még a maya piramisok elemeit is idéző építészeti koncepciókig minden megtalálható Houston két csillogó-villogó belvárosában, de a metropolisz 1980-as és ’90-es években kialakult épületcsoportjai képesek igazi űrkorszakhoz méltó látványokat produkálni.

A különböző szögekkel és görbületekkel játszadozó üvegfelületek úgy épültek egymás mellé, hogy vizuális káosz kialakulása helyett az épületek egymás fényjátékait és formai hatásait erősítsék fel. Miközben sok korábban épült felhőkarcoló már pár évtized eltelte után elavult förmedvényként pöffeszkedik, Houston egyes részei a XXI. században is sikeresen megőrzik futurisztikus hatásukat.

A houstoniak lokálpatriotizmusa egyszerre földközeli és kozmikus: baseball iránti szenvedélyük ötvöződik az űrkutatásban betöltött szerepükhöz kapcsolódó igencsak jogos büszkeségükkel. Emiatt intenzíven reklámozzák az űrvároshoz illően elnevezett Houston Astros baseball csapatot az általában e sport alapszabályait sem ismerő vagy azt halálosan unalmasnak tartó idegennek. Brit földről nézve erős kísértés megemlíteni, ha már érthetetlen sportról van szó, hogy a krikett fejhosszal vezet. A texasi fegyverviselési statisztikákat figyelembe véve, Houstonban azért cseppet sem ajánlatos a baseball abszolút és egyetemes mivoltát megkérdőjelezni.

A texasi büszkeség sajátos houstoni válfaja mellett jelen van az önirónia is. Egészségesen tudják parodizálni is önmagukat, méghozzá úgy, hogy közben vigasztalják a messziről jött és a szülőföldjén soha nem elkészülő autópályák miatt dühöngő vendéget is.

A Houstont is átszelő és létfontosságú I-45-ös autópálya évtizedeken át épült, rendkívül lehangoló ütemben. Mivel a Nap több milliárd év múlva bizonyára ki fog aludni, az űrváros kozmikus nagyságrendekben gondolkodó lakosai amiatt kezdtek aggódni, hogy az I-45 építését sötétben kell majd befejezni.