Kétszázhatvanmillió éves megkövesedett erdő…

Talán ez érzékelteti a legjobban a látogató számára azt, hogy Namíbia földjére lépve el lehet és el kell felejteni mindazt, amit eddig a téridő fogalmáról tudott. Kivéve esetleg azt a gyakorlati tényt, hogy egyetlen darabkájának ellopása a turista számára viszonylag kis pénzbírsággal és egy év börtönbüntetéssel jár.

A bolygó legrégebbi sivataga a maga nyolcvanmillió évével segít téridő-skálánk beállításában. Nem bír magával, megformázza a világ legmagasabb homokdűnéjét is, amely közel négyszáz méteres magasságával uralja a Marsot idéző vörös tájat. Csendben tűri, hogy mindaz, ami nem tudott elmozdulni felszínéről az évmilliók óta tartó szélcsendben, a turisták cipőibe bekerülve költözzék odébb.

Deadvlei mélyen elrejtőző katlanában, a vörös dűne tövében, fehér agyagba merevedett, kiszáradt fekete fák ágaskodnak esdeklően az ég felé közel egy évezrede.

Mintha tapintható, de emberileg bejárhatatlan mélységű jelképeket akarna számunkra összeállítani a táj…

Az ezer hajóroncsot emésztő Csontváz-parton nincs választóvonal a sivatag és az óceán között. Swakopmund város közelében a dűnék belehullámzanak az óceánba, az óceán felhullámzik a sárga dűnékre. A két végtelen egymással játszva vetekszik, melyikük tudja képlékenyebb, egymásba fonódó formákkal elkápráztatni a szemet.

A legveszélyesebb, legmélyebb medrű folyók unatkoznak a földöntúli tájban. Tudomásul vesszük a helybéliek figyelmeztetését a veszélyről, bólogatunk is az áradásveszélyt mutató táblákat számolva. Azonban hamarosan kiderül, hogy a helyi humor áldozatai vagyunk: ha az ember fia valamelyik folyóba pottyan, akkor feltápászkodik, leporolja magát, és már mehet is tovább. Az egyik ilyen utunkat keresztező folyó medrében utoljára hat éve láttak vizet.

„Egy Namíbia, egy nemzet”, hirdeti a fiatal ország fiatal szlogene. Keresztény ország, ahol a poligámia és ősi hitrendszerek békésen megférnek a kereszténységgel.

A Himba törzsnek szánt ajándékainkat oda kell vinnünk a szent tűzhöz, hogy Tűzisten másnap reggelig megáldhassa őket. Csak ezután nyúlhatnak hozzá a törzsbeliek, akik számára bizonyára Tűzisten gondoskodik az eladott kecskéiket elszállító Toyoták motorjának szikragyújtásáról is.

Nama nyelven a namib szó hatalmas helyet jelent. Több mint nyolcszázezer négyzetkilométeres ország, Nagy Britannia majdnem négyszer beleférne, mégis mindössze két és fél millió lakosa van. Ha hozzá is adunk évente majdnem ugyanannyi turistát, akkor is az érintetlen időtlenség benyomását kelti e föld, amely végtelen nyugalommal követi az afrikai kontinensen kialakult domináns faj nevetséges sürgölődését.

A kétezer évig is vígan eléldegélő welwitschia növény a porból figyeli ténykedéseinket, a magasztos Brandberg-hegy pedig két és fél ezer méter magasból teszi ugyanezt.

Lehet, hogy a kínai üzletemberek a Hentis-öböl összes kagylóját felvásárolják majd. Lehet, hogy az összes fekete orrszarvút sikerül elpusztítaniuk az orvvadászoknak, minden óvintézkedés ellenére.

Talán minden urániumszemcsét és drágakövet is kibányásznak végül az idegenek. Talán a vörös, okker, szürke, sárga és hófehér sivatagokból is kitermelnek majd mindent, amit csak lehet.

Lehet, hogy örökre eltűnnek a ma már fegyveres őrök által védett busman sziklarajzok is Twyfelfontein sziklafalairól – még akkor is, ha a látogatók már nem tudják ezeket savas kémhatású kólával leönteni egy-egy jobb fotó kedvéért, mint ahogyan évtizedeken át tehették.

Lehet, hogy a világon a legnagyobb számban itt élő villámgyors gepárdok és a sivatagban meditálva bandukoló elefántok is odébbállnak más evilági vagy túlvilági tájakra.

Lehetséges az is, hogy a távoli jövőben a Herero törzs, amelynek nyolcvan százalékát kiirtották a német gyarmatosítók, minden más lakossal együtt eltűnik majd e tájról.

Lehet, hogy végül Tűzisten is otthagyja a Himba falvakat.

Ám Namíbiának a geológiai vagy akár csillagászati korszakokat is könnyedén mérni tudó tájain érzékeljük, hogy mindez nem igazán számít ezen a skálán.

Namíbia beláthatatlan laboratóriumaiban, amelyek évmilliók feltartóztathatatlan folyamatait vizsgálják, a látogató a domináns faj képviselőjéből jelentéktelen porszemmé fokozódik le.

Végül pedig gyöngéden visszatessékel a futó pillanatok sokaságából álló halaszthatatlanul sürgős teendőinkbe, biztosítva bennünket arról, hogy téridő-leckéire a jövőben is bármikor számíthatunk.