Beszélgetés Gerlóczy Mártonnal

„Amikor Jékely Márta engem Szentgyörgypusztán kivesz a kiskádból, megtörölget, talán az az otthon”

Gerlóczy Mártonnal beszélgettünk, a Mikecs Anna: Altató című regényének július 18-23. között zajló erdélyi turnéja marosvásárhelyi állomásán.

Milyen volt eddig a Mikecs Anna: Altató erdélyi körútja?

Amikor ezt a könyvet írtam 2013-ban, a brassói evangélikus parókián laktam egy hónapig, ahol Koszta István lelkész sokat segített nekem. Megígértem neki, hogy szervezünk egy könyvbemutatót a közösségi teremben. Ez adta az ötletet, hogy Brassóban kezdjük a körutat. A nagyenyedieknek pedig Kolozsváron ígértem találkozást tavaly. A brassói találkozás, amelyen főleg idősebb érdeklődők vettek részt, nagyon jól sikerült. Amikor szóba került, hogy Áprily Lajos szász volt – a magyarok próbálják ezt valahogy eltagadni –, fölállt egy bácsi egy cetlivel a kezében, és felsorolta, hogy az összes környékbeli temetőben hol nyugszanak Jékelyek. Önszorgalomból lajstromba vette az összes sírt. Ha valakit keresnék ott a temetőben a környéken, tudom, kihez kell fordulnom. Végül arról kezdtek vitatkozni, hogy a szászok szerették vagy nem szerették a magyarokat, miközben a regény borítóját készítő japán fotósnak nagyon örültek, hiszen ő rokon, ázsiai.

Az Altatóról jegyezte meg egyik ismerősöm, hogy amikor kinyitotta és elkezdte olvasni, teljesen magyar és erdélyi regénynek látta, amelyben egyből otthon érezte magát. Számodra mit jelent az otthon?

Gondolkodtam már azon, ha most hagyatkoznom kellene, hogy engem hova temessenek, nem tudnék egy konkrét helyet megjelölni. Újlipótvárosban, ahol életem legnagyobb részét töltöttem, még a kerületben sincs temető. Nem mintha el akarnám magam temetni.

A brassói bácsi nem ajánlott egy jó Jékely-sírhelyet?

Hát erről nem beszéltünk. Az otthonom leginkább Budapest. 1984-től mostanáig a XIII. kerületben éltem.

Alkotni hol tudsz jobban? Otthon vagy úton? Van egy hely, ahol szeretsz írni?

Az utolsó két könyv – az Altató meg az előző, az Elvonókúra – közül az egyik szinte teljesen Tájföldön készült, és az Altatónak is nagyon jót tett az ottlét. A trópusi eső nagyon friss.

Hogy érzékelted, az olvasók közül inkább a nők vagy inkább a férfiak kedvelik ezt a regényedet?

Természetesen a nők. Pedig inkább a férfiaknak kelleni olvasniuk. De ugyanez elmondható az Elvonókúráról is, amit alkoholistáknak kellene olvasniuk, de azok olvassák, akik alkoholistákkal élnek, hiszen az alkoholista nem tudja végigolvasni. Egy pár komoly kivételtől eltekintve, nem sok férfitól kaptam visszajelzést az Altatóval kapcsolatban.

Mennyire látod ezt a regényt női regénynek?

Mindenképpen úgy tekintek rá mint női regényre, hiszen a benne szereplő nők szövegeivel dolgoztam, évekig velük éltem, rengeteg levéllel, naplóval, emlékiratokkal. Mártát ismerem is, bennem van, ő nevelt engem. Tudtam azonosulni vele, mert végignéztem a szenvedésének az utolsó húsz-huszonöt évét. Az otthonra visszatérve, ha így kérdezed… amikor ő engem Szentgyörgypusztán kivesz a kiskádból, megtörölget, talán az az otthon.

A női regény kérdését tovább boncolgatva, egyértelmű, hogy számodra az Altató stílusváltás a korábbi műveidhez képest. Ez a hang veled fog maradni? Esetleg olvasói elvárás is lehet, hogy visszahallják későbbi könyveidben?

Mindig próbálok valami újjal kísérletezni, s ez most is így lesz, ugyanis most az apák következnek. Ami az olvasói elvárást illeti, nekem saját elvárásom van. Ahhoz, hogy élvezzem a munkát, mindig változtatni fogok. Ez a hang nem marad velem, hanem inkább mindaz, amit tanultam közben. Most új technikákkal bővül a műhelymunka, beléptem egy családkutató egyesületbe is, lassan egész ügyes családkutató lesz belőlem.

Térjünk vissza egy kicsit a személyes dimenzióra. A címbeli altatónak kettős jelentése van: az egyik a gyengéd altatódal, a másik pedig a gyógyszer, amit Ida, Áprily felesége, végül bevesz. Olvastuk, hogy egy ideig Márta is csak altatókkal tudott aludni. Most az altató harmadik vonatkozására kérdezek rá: mennyire altató ez a könyv számodra? Hiszen te is hordozod a családi terheket. Számodra is megnyugvást hozó medikáció ez a mű, amelyben leszámolsz a családi múlt árnyaival, és a férfiak nevében bocsánatot kérsz a nőktől?

A rokonokkal folytatott beszélgetésekből kiderült, hogy a regény nagy segítség a családtagoknak. A húgom is elolvasta, édesanyámnak is jót tesz. Bár ő nem mondja, látom, hogy valahogy helyre tette benne a dolgokat.

Magadat kihagytad a történetből. Szándékosan tervezted a regény időkeretét úgy, hogy te már ne kerülj bele?

Igen, természetesen. Ennek két oka van: egyrészt a nők történetét akartam elmesélni, és ha belekeveredik az én írói hangom, akkor ahhoz ítéletek is társulnak. A második: már előre eldöntöttem, hogy azért ér véget a történet 1978-ban, az első gyermek születésénél, mert onnan egy másik kálvária kezdődik, az apukákkal, amelynek én is része vagyok. Erről írok majd legközelebb.

Milyen stádiumban van ez a munkád?

Jelenleg kutatok. Váczi Márton néven születtem, és tizenhárom éves koromig úgy éltem mint Váczi Márton, akinek 1987-ben meghalt az édesapja. Majd 1993-ban kiderült, hogy nem halt meg az édesapám, merthogy nem ő az édesapám. Ez eleve egy olyan történet, amivel foglalkozni akartam, van benne muníció. Elkezdtem vizsgálódni az apám, a nevelőapám, és még Jóska bácsi, Mészáros Dezső ávós öccse után is, hiszen amikor meghalt a nevelőapám, Jóska bácsi rám sokat vigyázott, de akkor még nem tudtam, hogy a III/1 vezetője tanít horgászni. Nem az apámról szól ez a könyv, hanem apafigurákról, identitásról. Ahogy most elindultam, kiderült, hogy a név, amelyet fölvettem az édesapám megismerése után, egy olyan név, amelyet az ő apja, az én nagyapám is fölvett. Más az apai dédapám, mint ahogy ezt eddig tudtam. Az elmúlt egy hónap nagyon izgalmasan telt, mert most tisztázódnak a dolgok.

Az Altató pozitív visszhangot váltott ki, mi is azt gondoljuk, ez egy nagyon jó mű. Befutott írónak érzed magad? Változott a pozíciód a kortárs magyar irodalomban?

Pozíció akkor változik, ha benne vagyok a klubokban. Mivel nem vagyok benne, mint látható, ezzel a könyvvel sem változik a pozícióm. Most már örülök is, jó ez így nekem.

_XP20483 copy

One thought on “Beszélgetés Gerlóczy Mártonnal

  1. Rövid, olvastam volna még. Egyszerre csak úgy…vége lett. A lezáró, befejező “rész” pedig csak egy mondat.

    Like

Leave a Reply

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s