Az apa – egy elme útvesztőjében

A huszonegyedik század pestisének nevezett demenciához kapcsolódó statisztikák bizonyítják, hogy az elnevezés egyáltalán nem túlzó. A tavaly már több mint ötvenmillió demenciával diagnosztizált személyt tartottak számon világszerte, és az előrejelzések szerint az esetek számának húszévenkénti megkétszereződése várható.  A múlt század elején Alois Alzheimer által felfedezett és róla elnevezett kórt a filmművészet is igyekezett, kisebb-nagyobb sikerrel, ábrázolni. Olyan emlékezetes alkotások, mint az Iris, a svéd En … Continue reading Az apa – egy elme útvesztőjében

N. Steinhardt: Fantomok a ködben

Szeretnénk, ha nekünk megbocsátanának, de mi nem vagyunk hajlandók megbocsátani másoknak. Szeretnénk, ha figyelnének ránk, ha szem előtt tartanák jogainkat, vágyainkat, még szeszélyeinket is, ugyanakkor igencsak sietősen és szétszórtan vesszük figyelembe mások szükségleteit, panaszait és kéréseit. És mi a helyzet a többiekkel? Ők valahonnan a távolból sejlenek fel afféle ködbe vesző árnyakként.
Tulajdonképpen úgy tűnik nekünk, mintha a körülöttünk levőknek kivétel nélkül kötelezettségeik lennének velünk szemben, nekünk pedig másokkal szemben soha. Minden jár nekünk, minden, amit teszünk, jó és jogos, mindig csak nekünk van igazunk. Még gondolatban sem fordul meg bennünk annak az eshetősége, hogy… Continue reading N. Steinhardt: Fantomok a ködben

Hajógyári morál-noir. Jennifer Egan: Manhattan Beach

Jennifer Egan legújabb regényét, a Manhattan Beach-et, a Scribner kiadó jóvoltából vehettem kézbe október harmadikán várható megjelenése előtt. A regényt már megjelenése előtt jelölték az amerikai Nemzeti Könyvdíjra.
A helyenként noir ízű történet Anna Kerrigan és családja életét követi nyomon a 30-as évek gazdasági válsága és az utána kirobbanó világháború idején Brooklynban. Annának szokatlan gyermekkorban van része: … Continue reading Hajógyári morál-noir. Jennifer Egan: Manhattan Beach

Szingliszótár

2004-ben egy humorpályázat inspirált arra, hogy írjak a szingli állapotról, és arról, ahogy azt a református kisközösségekben fogadják és megélik. Akkor kezdtem el a Szingliszótárt. A szótárformát választottam: jól beszélem ezeknek a kisközösségeknek a belső nyelvét, így hát megpróbáltam meghatározni és lefordítani a kívülállók számára a zsargon fogalmait. Amikor elkezdtem az írást, én magam is szingli voltam – ennek az állapotnak minden kínjával és örömével –, időközben feleség és anya lettem – annak minden kínjával és örömével –, de még mindig nem hagytam fel a szócikkek gyártásával. A Szótár egyre bővül, de továbbra is az maradt, mint amikor elkezdtem: önironikus nyelvi tükör. Continue reading Szingliszótár