Az 1500-as évek elején egy hétéves kislány fiútestvérével együtt elhatározta, hogy elszökik otthonról, és megtéríti a mórokat. Mindaddig csak olvastak a kalandokról, ám most valami igazira vágytak. Szerencsére nagybátyjuk idejében elkapta őket a városfalakon kívül.

A kalandvágyó kislány a karmelita rend későbbi megújítója és az 1614-ben szentté avatott Ávilai Teréz volt, a helyet pedig, ahol a nagybácsi elcsípte őket, a mai napig négy oszlop jelöli. Legalábbis így tartja az egyik legenda. Az viszont kétségtelen, hogy ennél a négy oszlopnál állva tárul elénk a leglenyűgözőbb kilátás Spanyolország legmagasabban fekvő városára, Ávilára.

A több mint két és fél kilométer hosszú védőfalak, kilenc kapuval és 88 toronnyal együtt, a világ legnagyobb teljes egészében kivilágított műemlékét alkotják. A számtalan román és gótikus stílusú templomának köszönhetően sokszor a szentek és kövek városaként is említik Ávilát.

Régészeti leletek azt bizonyítják, hogy már jóval a rómaiak előtt laktak itt. Később a város a vizigótok fontos támaszpontja lett, a mórok pedig Ábilának nevezték el. A velük vívott rendszeres csaták következtében a város teljesen lakhatatlanná vált, de a XI. században VI. Alfonz sógora végérvényesen visszahódította a várost. A Világörökség Listára került egyedi védőfalak a XI. és XIV. század között épültek, ezek tetejét másfél kilométernyi szakaszon manapság is be lehet járni.

A város székesegyháza is építészeti kuriózumnak számít, mivel egyben erődítményként is szolgált: a szentély a várost védő impozáns fal szerves részét képezi. Román stílusban kezdték építeni a XI. században, de Spanyolország első, lélegzetelállító gótikus katedrálisaként fejezték be. Gránitszürke falai között íródott a zenetörténelem egyik kiemelt fejezetének a kezdete is: a késő-reneszánsz egyik legfontosabb zeneszerzője, Tomás Luis de Victoria kisfiúként a katedrális kórusában énekelt, ugyanakkor tehetséges orgonista is volt. Ávilai nevelkedése kétségtelenül hatással volt rá: műveit egyedi miszticizmus, kalandszellem és szenvedélyesség keveréke hatja át, amelyet a mai észak-európai régizene-együttesek képtelenek hitelesen tolmácsolni.

A város egyik legvonzóbb jellegzetessége, hogy a hagyományőrzés nem változtatta át mesterkélt és mozdulatlan muzeális kuriózummá. Ávila kövei ősiek ugyan, de a történetek és legendák színes világa bizony ma is él és virul közöttük.

Ávila a nyári hónapok alatt kiváló zarándokhely az időutazásra vágyók számára. Ávila központja középkori témájú fesztiválok színhelye, utcái zajos piacokká alakulnak át, kosztümös színészcsoportok legendákat és történelmi eseményeket elevenítenek fel lelkesen a város falai között kanyargó sikátorokban. Ávila védőfalai is kiveszik a részüket ezekben az eseményekben, mivel még a falak tetején is színházi előadásokat szerveznek.

A város még Dan Brown Angyalok és démonok című, bődületes tényferdítésekkel telített kalandregényébe is belopta magát, igaz, közvetett módon… Bernini egyik leghíresebb római szobra, az Ávilai Szent Teréz extázisa a regény és a belőle készült film cselekményében is fontos szerepet játszik – bár Brown teljesen valótlanul úgy mutatja be a szobor testhelyzetét, mintha az a hátán feküdne.

Ávila templomaiban és kolostoraiban nincs hiány ereklyékben, legendákban és rejtélyekben.

A mezítlábas karmelita rendet megalakító Szent Terézről elnevezett XVII. századi kolostorban őrzik azt az ereklyét is, amely állítólag a szent jobb kezének gyűrűs ujja – az anatómiai szemléltető eszközök iránt lelkesedő ifjabb látogatók nagy örömére.

A San Vicente bazilika az impozáns védőfalakon kívül fekszik, és nem csak a román stílusú építészet egyik legkifinomultabb példája, hanem a történetét is gazdagon teleszövik az Ávilára annyira jellemző legendás elemek. Szent Vince Diocletianus római császár uralma alatt szenvedett mártíromságot, és kivégzésekor egy dúsgazdag helybeli lakos elnevette magát. A legenda szerint egy sziklák közül előkúszó kígyó ezért majdnem megfojtotta… Az illető rémülettel kevert bűnbánatában egy templomot épített a kivégzés helyszínén. A bazilikát e templom helyére emelték a XII. században, kriptájában őrzik az úgynevezett Földalatti (Soterraña) Szűz szobrát is.

Orson Welles egy interjúban eltűnődve fejtette ki, leginkább Ávilában szeretett volna lakni: „nagyon fura, tragikus hely… nem tudom, miért szeretnék ott élni”.

A városról elnevezett szentnek sem volt egyszerű viszonya Ávilával. Amikor nézetei miatt elűzték, Szent Teréz állítólag a városfalakon kívül lerázta lábáról a port, és kijelentette, hogy bizony Ávilából még a koszt sem akarja magával vinni.

Azonban a töretlenül népszerű középkori témájú kalandregényekből és filmekből táplálkozó XXI. századi látogató képtelen lesz nem elvinni magával a számtalan benyomást. Ha Ávila netán mégis teljesen hidegen hagyná a turistát, mindenképpen hosszú ideig kell majd ledolgoznia az ellenállhatatlan helyi sütemény, a yemas de Santa Teresa nyomán felszedett kalóriákat…