Alberobello és a fehér ötven árnyalata

Az adótörvények kijátszásáért már az 1600-as években sem kellett egyeseknek a szomszédba menni ötletekért. Olaszországban, Puglia vidékén pár tucat földműves család telepedett le, így jött létre Alberobello, amely a közeli erdő miatt kapta „szép fa” jelentésű nevét a XVI. század elején. Közel száz évvel később a kötelezően hangzatos névre hallgató II. Giangirolamo Acquaviva gróf a kis települést városi rangra kívánta emelni, miközben ki is akart bújni a nápolyi királyság által az új épületekre kivetett adó alól. Ezért saját korát messze túlhaladó teflon arcbőrrel azt hazudta, hogy Alberobellóban márpedig nincsenek épületek, és erről egy királyi küldöttség meg is bizonyosodott. A találékony gróf mindössze annyit mulasztott el közölni a hatóságokkal, hogy malter nélkül, csak kövek egymásra rakásával épített házakra adott ki engedélyt, amelyeket aztán (feltéve, ha idejében értesültek az ellenőrzésről) gyorsan le lehetett bontani. A XVIII. században a városka függetlenné vált, így aztán már nem kellett rutinosan elbontani és újraépíteni a házakat egy-egy királyi adóellenőrzés alkalmával, és végre maltert is használhattak a maradandóság érdekében.

A ravasz gróf adócsalásának, pardon, kreatív adómentességének eredményeként a tízezer lakost számláló városka felkerült az UNESCO Világörökség listájára. A több mint 1600 trullo (többes számban trulli), azaz kör alakú, kúp alakú tetőzettel fedett, vakító fehérre festett kőház egyedi településsé varázsolta Alberobellót. Senki nem tudja, mikor épülhetett az első pugliai trullo, de a történészek egyetértenek abban, hogy e sajátos kunyhók eredete mindenképpen a vaskorban itt letelepedett törzsekhez vezethető vissza.

A városkának, a Rione Monti és a Rione Aia Piccola névre hallgató kerületeiben könnyen elvesztődhetünk a trulli tündérmeséket idéző rengetegében. Az előbbi, főleg hétvégeken, teljesen kimeríti a turista pokol fogalmát. A fehér kunyhók közötti kis utcákon csak erős idegzettel és a rugby, a kickbox, valamint a szabadfogású birkózás elemeit ötvöző technikával lehet közlekedni. E kerület szinte minden kunyhójában bolt üzemel, a városkában található összes trulli negyven százalékát boltként jegyezték be. A tulajdonosok a minél hatásosabb reklám érdekében számtalan portékával díszítik a külső falakat, így a hófehér falak és a tarkabarka szuvenírek szemet kápráztató tömkelege között éles az ellentét.

Alberobello számtalan kis boltjának tulajdonosa sikeresen kiaknázza a sáskajárást is lepipáló turistahadak szenzációhajhászatát és szelfimániáját: sok helyen többnyelvű tábla tájékoztat arról, hogy ingyenesen fel lehet menni az illető bolt tetőteraszára, némi vásárlás fejében. Így, az arcbőr vastagságától függően, kis palack víztől költséges giccsig terjedő portékával állhatunk a kasszához, hogy aztán megmászhassuk a tetőre vezető lépcsőt.

A helybeli háziállatoknak is alkalmazkodniuk kellett a turisták naponta ismétlődő ostromához. Olyan – természetesen a bolt biztonságáért felelős, párnázott széken lustálkodó, bocsánat: meditáló – cicát is láthatunk, amely felett kétnyelvű és felettébb udvarias tábla szólít fel: nem vagyok játék, kérem szépen hagyjanak békén. Természetesen a bájosságának ellenállni nem tudó, de a macskák testbeszédét alapfokon sem ismerő turisták alaposan megmasszírozzák ezeket a henyélő lényeket, így csak idő kérdése, mikor karmolják meg őket. Akkor aztán nagy jajveszékelés és fogcsikorgatás következik, egyesek rohannak panaszkodni a bolt tulajdonosához, aki többnyire kint ácsorog a bejárat mellett. Nehéz kideríteni, hogy vajon vásárlókra vagy inkább a cica béketűrésének végén kibontakozó komédiára várva álldogál az utcán.

Az igazi Alberobellót azonban a kora reggeli órákban a Rione Aia Piccola, azaz szó szerinti fordításban „kis udvar kerület” nevet viselő zóna labirintusában lehet felfedezni. Noha időnként itt is átvonulnak zajos kirándulócsoportok, e városrész többnyire csendes, egyedi hangulatú utcáin sorakozó számtalan trullóban lakó helybeliek ténykedései a kisváros mindennapi életét érzékeltetik. 1930 óta e kerületet nemzeti műemlékként is számon tartják, és a Világörökség listán is hangsúlyozzák: Alberobello kunyhóinak mindössze harminc százaléka lakott, és ezek túlnyomó többsége e kerületben található.

A hangyabolyhoz hasonlítható Rione Monti vagy a sokkal csendesebb, mesebeli Rione Aia Piccola utcáin látott számtalan trullo-változat közül kettő külön említést érdemel. A Trullo Sovrano kétemeletes ritkaság, amelyet egy gazdag pap épített a XVIII. században. Ez manapság múzeumként működik, de a város nyári fényfesztiváljából is alaposan ki szokta venni a részét, ilyenkor a hatalmas trullo falai vetítővásznakká alakulnak át.

Alberobello másik rendkívüli, domb tetejére épült trullója azonban még impozánsabb látványt nyújt: a Páduai Szent Antalról elnevezett templom ugyan réginek tűnik, de 1927-ben adták át a közönségnek mindössze tizennégy hónapig tartó gyors építkezés után. A huszonegy méter magas trullo ugyan kintről nézve is lenyűgöző, de a jellegzetes kúp alakú tetőszerkezetnek köszönhetően kialakított fényhatásokat igazán belülről kell megcsodálni. 

A trulli jellegzetes tetőszerkezetei amúgy is megérdemlik figyelmünket. Az utcák labirintusában sétálva érdemes felnézni nemcsak a számtalan különböző kémény és díszítőelem miatt, hanem azért is, mert a szürke kőlapokból kialakított kúpok csúcsán kézzel faragott, többnyire homokkőből készült díszeket is láthatunk. Ezek egymástól eltérő formája nem véletlen: a díszítőelemek az illető házat felépítő kőművesek cégjelzései, úgymond aláírásai.

Ha mindezek ellenére az Alberobello egyedi utcáin barangoló látogató nem érzi magát elvarázsolt, mesebeli környezetben, akkor egyes  trulli szürke tetején látható rejtélyes, hófehér jelek elősegíthetik ezt a benyomást. Felismerhetőek ugyan közöttük keresztény szimbólumok is, de a legtöbb jel mágikus vagy asztrológiai jelentéssel bír, mások pedig történelem előtti korokból maradtak fenn. Egyik szerepük a démonok elriasztása volt, noha kétséges, hogy e démonok túl tudtak volna tenni a mai Alberobello boltjait ostromló szuvenírmániás turisták számán és elszántságán. A rejtélyes hangulatot keltő jelek másik, vélhetőleg bonyolultabb szerepe az volt, hogy jó szerencsét hozzon a házak lakóinak.

Ha a sok barangolás után sikerül szabad asztalt találni Rione Monti valamely meredek utcáján illatozó teraszos éttermében, akkor onnan Alberobello számtalan, hófehéren ragyogó, itt-ott varázsjelekkel díszített trullójára kitekintve bizony úgy érezhetjük, hogy Federico Fellini híres mondása testet öltött: „az élet mágia és pasta kombinációja”.

Leave a comment